Friday, August 13, 2010

Mindig is utáltam, amikor valaki idézetekkel dobálózott, és nézd meg mit teszek. Reggel kinyitottam az egyik kék könyvem, csak úgy randomra, hogy irányt kérjek, íme:

"Ember vagyok, új élet, új utas,
Ki azt hiszi, friss titkokat kutat,
S szűz ösvényt tör. Ám bennem csöndesen
Ezernyi ős mozgás jár vén utat.
Sok régi ritmus, sűrű és borús
Zajlás a test titkos mélyeiben,
Távol a fénytől s mégis biztosan,
Hibátlanul. S ős híreket izen.
Ó, jaj, ki tudja, hány bús ükapám
Testében élt már ez az idegen
Világ, mely fáradt gesztusok felé
Lankasztja lázadozó idegem.
Mosolyognék egy boldog, új mosolyt,
De a szivem bíbor öbleiből
- Sejt sejtnek adja - csöndesen remeg
Szememig a holt könnyek vödre föl.
Dacolnék új, szép daccal, ám kevély
Szájam körül már gyáva gödröt ás,
Szelíd barázdát, halavány mosolyt
Valami ősi meghunyászkodás."


ekkor csengettek, úgyhogy nincs tovább

[ Tóth Árpád: Az ősök ritmusa ]





.





.

1 comment:

Powered by Blogger.